Nagy kérdés, hogy milyen tettek, intézkedések vagy éppen történelmi sikerek alapján tekintünk egy koronoás főt "nagy" uralkodónak? Többnyire a hódítások, a külpolitikai sikerek, a pénzügyi-gazdasági stabilitás és a virágzó állam jelentették mindig is a siker fokmérőjét Európában az egyes uralkodók megítélésénél és nincs ez másként a magyar történelemben sem. A több mint 50 magyar uralkodó közül olyanokat választottam, akik önálló döntésekkel, történelmi jelentőségű rendelkezésekkel, törvényekkel illetve hódításokkal tették naggyá a Magyar Királyságot. Következzék tehát az 5 leglejentősebb magyar uralkodó:

Szent István (1000-1038)

Szent István ábrázolása a Képes Krónikában. Forrás: Wikiepdia

A középkori keresztény Magyar Királyság első uralkodója az 1000-ben megkoronázott, I. István államalapító tevékenysége miatt került a legjelentősebb koronás fők közé. Hosszúnak mondható 38 éves uralkodói időszaka kétségtelenül vízválasztó volt a magyarság históriájában. Apjának, Géza fejedelemnek a munkásságát folytatva ugyanis európai beilleszkedésünk és fennmaradásunk köszönhető neki. Ennek érdekében azonban népszerűtlen intézkedések egész sorát kellett meghoznia, miután feleségének családja segítségével (bajor uralkodóház) legyőzte Koppányt és elfoglalhatta végre a magyar trónt. Bár Szent István volt a harmadik leghosszabb ideig hatalmon lévő magyarországi koronás fő (Ferenc József és Luxemburgi Zsigmond után) mégis szüksége volt a teljes 38 trónon eltöltött esztendejére ahhoz, hogy haláláig véghez vigye történelmi küldetését. Letörte a törzsi vezetők hatalmát (Gyula, Keán, Ajtony), előírta a templomépítéseket és a kötelező misékre járást, bevezette az egyházi tizedet és megtiltotta a pogány rízótusok gyakorlását illetve a kóborlásokat. Uralma végére így a magyarság jobbára letelepedett, keresztényi módon élt, egy világi és egyházi közigazgatás szerint működő európai országban. Népünk önvédelmi harcokra ezt követően is rákényszerült (II. Konrád már 1030-ban megtámadta Magyarországot), de Szent István uralkodásának hála a XI. századra megkérdőjelezhetetlen lett helyünk Európában. István egész életében két világ és két felfogás határán élt: az európai kereszténység és az ősmagyar hagyományok közt őrlődve. Végül apai öröksége volt az erősebb, ezt pedig az utókor hálával fogadta.

Szent László (1077-1095)

Szent László a Képes Krónikában. Forrás: Wikipedia

Erőskezű lovagkirályunk Szent László 1077 és 1095 között uralkodott és országlásához leginkább a belső rend megteremtését, a tolvajlások megszűnését (legalábbis minimálisra csökkentését) és Horvátország megszerzését kötjük. Híresek voltak rendkívül szigorú törvényei, melyekkel elejét vette a terjedő bűnözésnek. László királyunk először kiadott törvénykönyvének elsődleges célja a feudális tulajdoni rend kegyetlen szigorral való védelme, a pogányság maradványainak felszámolása és a feudális viszonyok megszilárdítása volt. A benne szereplő törvények több mint fele a tulajdon védelmével foglalkozott. A lopások büntetései közt gyakori volt az orr- kéz levágás, nyelvkitépés, szemkiszúrás, rabszolgaságba adás … stb. Ha a tetten ért tolvaj bemenekült egy védelmet nyújtó templomba, megúszta megvakítással, de tízévesnél idősebb gyermekeit eladták rabszolgának. Másodszor kiadott törvénykönyve (II. számú) 1077 után született. Ebben is a magántulajdon védelme kapta a legfőbb szerepet: tyúkon felüli érték, illetve tíz dénárnál nagyobb értékű lopás miatt ezen törvénykönyv alapján már a tolvajt halálra kellett ítélni. A harmadszor kiadott törvénykönyve (tévesen I. számú) a bevezető szerint 1092. május 20-án kelt a szabolcsi zsinaton, melyen a király elnökölt. Elsősorban egyházi rendszabályokat tartalmazott. megszilárdította a trónját, s helyreállította az ország belső rendjét. Az ő uralma idején történt Gellért, István és Imre herceg szentté avatása (1083) illetve a káptalani rendszer létrehozása, mely az oktatás és a hiteles helyek (oklevélkiadások) szervezetét teremtette meg. Szlavóniában Zágráb székhellyel püspökséget alapított, majd 1091-ben nővérének, Zvonimir horvát király (ur.1075-89) özvegyének hívására seregeivel bevonult a trónviszálytól dúlt Horvátországba, és országához csatolta azt. 

III. Béla (1172-1196)

Vízkelety Béla grafikája III. Béláról. Forrás: dka.oszk.hu

Következő Árpád-házi királyunk II. Géza fia és Eufrozina kijevi hercegnő gyermekeként III. Béla (vagy Görög Béla, ahogyan a fprrásokban gyakran szerepel) születésétől a keleti és nyugati kultúra keveredése szerint élt. Az első magyar király volt, akit a Szent Koronával koronáztak meg 1173 január 13-án. A korona Bizánctól érkezett I. Manuel császártól. (Az alsó rész 1071-1081 között készült, a felső pár évtizeddel korábban.) Nála jelent meg egyébként a bizánci kettős kereszt is mint uralkodói jelkép és címer-elem. III. Béla időszakában  a királyi földek 1/3-a (33%) még a király kezén volt, ám vele kezdődött meg a szinte mértéktelen eladományozások kora. (Ő volt az első aki egy egész vármegyét adományozott el egy hívének.) Mivel Bizáncban töltötte ifjúsága egy jelentős részét, az ott tanultakat hazatérve és trónra kerülve kamatoztatta: az állandó működésű, önálló királyi kancellária felállítása például nagy érdeme. A kancellária kizárólag a király által kiadott oklevelek elkészítésével foglalkozott. Ugyanezen rendelkezéséhez kapcsolódott, hogy 1181-ben bevezette, hogy minden király előtt tárgyalt ügyet írásba foglaljanak. Ezt tekintjük a Magyar hivatali írásbeliség kezdetének is. Jegyzője egy bizonyos P Mester (P. Dictus Magister) készítette el a magyarság történetének egyik legjelentősebb forrás-anyagát a Gesta Hungarorumot. Külpolitikájában is sikerek jellemezték: visszaszerezte Bizánctól az 1160-as években elfoglalt horvát, dalmát és szlavón területeket, és Velencét is elűzte Zára alól. A bizánci-magyar országhatár újra a Duna-Száva vonal lett. 

Károly Róbert (1308-1342)

Károly Róbert a Thúróczi krónikában. Forrás: wikipedia.org

Történelmünk következő nagy alakja már nem az Árpád-házból, hanem a francai eredetű, de a Nápolyi Királyságból hozzánk érkező Anjou-dinasztiából került ki. A napjainkban inkább I. Károlyként emlegetett, születési nevén Caroberto de Anjou, hazánk történelmének egyik legfontosabb alakítója volt, mégpedig az Árpád-kort követő zűrzavaros évtizedekben. Uralomra kerülésekor, 1301 -ben a Magyar Királyságban gyakorlatilag nem létezett központi hatalom és hazánk a teljes szétesés szélén állt. A francia királyi családhoz kötődő, VIII. Károly kisebbik fia által alapított Anjou dinasztia kamaszkorú sarja háromszor lett megkoronázva, mire 1310-re (22 évesen) kiharcolta teljes elismertségét az ország élén. Innentől nagyon okos politikával felszámolta a kiskirályok hatalmát, feltöltötte a királyi kincstárat és Európa leggazdagabb aranybányáinak feltárásával a kontinens első számú aranytermelőjévé tette a Magyar Királyságot. Ügyes politikai manővereinek köszönhetően a XIV. század közepére megerősödött és konszolidálódott hazánk. Lengyel feleséget választva (Piast Erzsébet) elérte, hogy a frigyből született gyermek (a későbbi Nagy Lajos) Lengyelországgal perszonálunióban működő nagyhatalommá tehesse országunkat. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Károly Róbert a középkori magyar történelem egyik legnagyobb jelentőségű - szinte Szent Istvánhoz mérhető súlyú - nagy uralkodója volt.

Hunyadi Mátyás

Hunyadi Mátyás Andrea Mantegna festményén. Forrás: wikipedia.org

Történelmünk talán legismertebb magyar uralkodója a reneszánsz király Mátyás, akiről népmesék sokasága szól. A valóság azonban árnyaltabb: Mátyás saját korában egyáltalán nem örvendett túl nagy népszerűségnek, részben nagy összegekben kivetett adói, részben értelmetlen háborúi miatt részben pedig a nemesek mellőzése okán. Az alig  a 15 esztendős Mátyást törökverő apja, a korszak nagy magyar hőse, Hunyadi János emléke előtt tisztelegve 1458. január 24-én választották királlyá a magyar nemesek. Legnagyobb támogatói jelentős önállóságot reméltek a fiatal uralkódótól, akit egy gyenge kezű királynak hittek. Mátyás azonban alaposan rácáfolt ezekre a téveszmékre: határozott kézzel kezdett az uralkodásnak. Először is egy erős, központosított hivatali rendszert alakított ki, melyben ő maga tudta irányítani megbízható és felé elkötelezett hivatalnokokkal egész sorát. Kiemelendő, hogy jelentős pénzbevételek kialakításával és saját zsoldossereggel tökéletesen megszüntette az Árpád-kortól jellemző király - nemesség függésrendszert, és független külpolitikát folytathatott. Egyeduralmához tartozott az is, hogy mindig, minden összeesküvést elfojtott. Lázadásokból pedig nem volt hiány: felkelt ellene Garai László nádor, majd nagybátyja Szilágyi Mihány és nevelői: Vitéz János és Janus Pannonius is. Mátyás kincstartója, mai szóval pénzügyminisztere Ernuszt János budai polgár volt. Tehetséges pénzügyi tisztségviselőként felismerte egy egész országra kiterjedő pénzügyi rendszer kialakításának szükségszerűségét. 

Mátyás első pénzügyi reformintézkedés a háztartásonként szedett királyi kincstár adójának bevezetése volt. Az új adó füstpénz néven (tributum fisci regalis) a Károly Róbert által korábban bevezetett kapuadót váltotta fel. Ezt az adót nem portánként (azaz kapunként), hanem családonként – vagyis kéményenként – szedték. Második reformtörvény a koronavám bevezetése lett (vectigal coronae), mely a korábbi harmincadvámot helyettesítette. Mátyás harmadik pénzügyi intézkedésként állandó értékű ezüstpénzt veretett, de mellette forgalomban volt a kedvelt és jó minőségű aranyforint is. Mátyás veretett még garast, dénárt és obulust is. Rengeteg tiltakozást és elégedetlenséget váltott ki Mátyás negyedik pénzügyi rendelkezése, mely a rendkívüli hadiadó évenkénti, majd évente kétszeri kivetését írta elő. Mátyás személyesen felügyelte a központosított kancelláriát - a fő és titkos kancellária összevont "csúcsszervét" - és a legfelsőbb bíróságot. Hadjáratokat indított Morvaországba és Ausztria ellen, hogy megszerezze a cseh trónt (amely után a Német-római császári cím követlezett volna). Ő volt az egyetlen magyar uralkodó aki évekre szerezte meg Bécset, ahol királyi központját is berendezte.